Zetelakán jártunk, a Zetelakai Éva Női Klub meghívására
2014 évben a Zetelakai Éva Női Klub Női Kara volt egyik meghívott vendégünk, a Férfikórus 95 éves jubileuma alkalmából. Egy korábbi „kérésnek” megfelelően(havat is szeretnénk látni), viszont meghívás érkezett, ezúttal Farsang idejére – gondolva a hóra.
Nagy örömmel és lázas készülődéssel indultunk útnak. A kórus tagjain kívül hozzátartozók, és néhány meghívott vendégünk is velünk tartott – megtöltöttük a buszt.
Oda utunk zökkenőmentesen zajlott, de havat alig-alig láttunk. Mint ha csak az alföldön jártunk volna. Tiszta tavasz – mondhatnánk. Zetelakára érkezve már vártak ránk, és amilyen szeretettel fogadtuk Őket, azt százszorosan kaptuk vissza. A kölcsönös üdvözlések, és némi lélekmelegítő elfogyasztása után, ki-ki a szállásadója mellé szegődött, párosával, vagy éppen többedmagunkkal. A szállást és vendéglátást a Női Klub tagjai saját otthonukban biztosították.
Pénteken aztán már láttunk havat, de néha nem láttunk a hótól. Kalandos és hideg utunk volt a Madarasi-Hargitára, annak is 1801 méteres csúcsára, amely immár magyar turisták zarándokhelye.
A turistaháztól felfelé vezető út megrostálta a vállalkozóbb szellemű embereket, és csak a leg kitartóbb, legelszántabbak jutottak fel a csúcsra. Itt már tombolt a tél. Látótávolság alig pár méter volt, nagyon erős szél kíséretében apró szemű havat kavart a szél. Azért a lelkes csapat elhelyezte a kopjafákra Tiszaföldvár városának emlékszalagját, és a Férfikórus kis koszorúját az emlékszalaggal.
Ezután elénekelték a magyar és a székely Himnuszokat, és vissza a menedékházba. Emlékezetes út volt mindenki számára.
Szombaton Székelyudvarhely – Korond környékén ismerkedtünk a város nevezetességeivel.
Este készülődtünk a fellépésre. A „lányok” kérésére – lévén Farsang, – beöltöztünk asszonykórusnak.
Hogy ez miből állt? Fellépő ruha csokornyakkendővel, és minden fiú fején fejlendő! Néhányan tűzvörös sminkkel egészítették ki toalettjüket. Csodásan néztünk ki! Telt ház volt és óriási siker volt a bevonulásunk! (képek a Férfikórus Facebook oldalán és a honlapon).
Az első dal után a kendőket levettük, és további hét kórusművel igyekeztünk kiérdemelni a nagyérdemű közönség véget érni nem akaró vastapsát. Az est hátralévő részében kisebb műsorszámok, táncok, tombolasorsolás, tánccal, beszélgetésekkel múlattuk az időt. Remek este volt.
Vasárnap a reggeli után próba, majd a templomban színesítettük a nagymisét egyházi énekeinkkel.
Mise után vendéglátóinkkal közös ebédet költöttünk el, amit szintén a „lányok” készítettek, ott helyben, a közösségi ház konyháján. Minden nagyon finom volt.
Kölcsönös ajándék átadás után elénekeltünk még néhány kórusművet, amely a búcsúzás hangulatához illett. És bizony szem nem maradt szárazon semelyik oldalon.
A könnyes búcsú után problémamentesen, tele élményekkel tértünk haza.